Robotika

2019-ben eredményes pályázatot nyújtott be iskolánk ITM Programozd a jövőd! projektjének keretében.Ezt követően megalakult iskolánk robotika szakköre alsó és felső tagozaton. Ízelítő szakköri életünkből.

Bene-Szabados Veronika tanárnő a Magyr Pedagógiai Társaság Robottechnikai Szakosztályának egyik alapító tagja


Pixel kódolás, bináris kódolás kicsiknek

3. és 4. évfolyamos tanulónk ünnepekre hangoló foglalkozásokon vettek részt, készítettek pixeles kockát és adventi díszekkel is ellátott láncfüzért bináris üzenetekkel. 


Adventre hangoló

Vendégségben jártunk a helyi óvodában, ahol vegyes korcsoportú gyermekek számára szerveztünk algoritmizáló, kódoló foglalkozást egy kis kreativitással egybekötve. Bár a program eredetileg Márton-napra készült volna, betegségeket és egyéb teendőket félretéve az eseményt most sikerült megvalósítani. Fogadják szeretettel összefoglalónkat. A foglalkozásokat vezette: Sztányi Linda óvodapedagógus és Bene-Szabados Veronika tanárnő

Összefoglaló

CodeWeek 2023


A kódolás hete sorozatnak vége- a záró munkák lassan befejeződnek, a vendégségbe érkezett micro:bitek folytatják útjukat új iskolába.
Eredmények:
- 10 darab micro:bit volt nálunk kis időre használatra: a gyermekek nagy örömmel rajzoltak a kijelzőre, jeleníttettek meg szöveget, próbálkoztak összetett program írásával és rádiózással. Használtunk érzékelőket- sajnáljuk, hogy az eszközöknek menniük kellett tovább...
- foglalkoztunk a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel: megismerkedtünk az Ai Office-szal, készítettünk a mesterséges inteligenciával képeket, mini videót.
- a programozás alapjaival ismerkedve egysezrű, szöveges programokat írtunk
- a kicsik a gcompriss programon belül ismerkedtek a robotika alapjaival/ algoritmikus gondolkodással, labirintusból kijutással
- óvodásoknak/alsó tagozatosoknak tervtünk adventi tanösvényt. Elérhetőség:
ide kattintva
- volt, aki feladatsort készített okos eszközzel történő megoldásra..

Kicsit megcsúszott az óvodai foglalkozás, de megérte a várakozást. Kreatív foglalkozáson tobozból lett "karácsonyfa" készítve, majd a kódolás során labirintusból jutottunk kis és Indit programoztunk. Foglalkozás vezetők: Sztányi Linda óvodapedagógus és Bene-Szabados Veronika tanárnő.

Tartalmas munkánkból ízelítő a képösszeállításunkban.

  
 
   
   


4. Robotika tábor

Abacusan-GE VándoRobot pályázat

    A  2022-23-as tanév téli turnusára sikeresen pályáztunk, így intézményünkhöz kerül 10 hétre 6 db ArTeC robotika készlet. Bene-Szabados Veronika tanárnő 2023. február 7.-én és 8.-án továbbképzésen vett részt az Abacusan Stúdió budapesti irodájában, majd elhozta a robotokat. Pénteken bemelegítő jelleggel már barátkoztunk is a robotokkal. 

A robotok ingyenesen érkeztek iskolánkba, a használathoz szükséges laptopokat az iskola biztosítja.

Vállalásunknak megfelelően 10 héten keresztül képekkel, videóval beszámolunk a robotika foglalkozásokról. Az első, bemelegítő foglalkozás képei híradásunk mellett láthatóak.


Rólunk írták>>

Programozd a jövőd! Zárókonferencia

Egy izgaalmas, tartalmas projekt a véhéhez érkezett. E projektnek köszönhetően indult iskolánkban robotika szakkör és kaptunk egy Lego Mindstorme EV3 robotot, kaptunk pályákat vagy épp vándorrobotokat. A március 10-i zárókonferencián részt vehetett szakkörünket vezető tanárnőnk, Bene-Szabados Veronika is.

Isklánk mérlege a programsorozat végén:


A rendezvényről megjelent cikk: Zárókonferencia

Zárás

A vándorrobot program a végéhez közeledik: az építőelemek új felhasználási területen kerülnek kipróbálásra: matematika órán is munkára fogtuk őket. Más robotok a pályán sétálnak és egyéni munkarendes tanulóink is vendégségbe érkeznek a kipróbálásukra. Május 2.-ával búcsút veszünk vendég eszközeinktől, de már kupak világ építésbe is belekezdtünk. Tanév végéhez közeledve továbbra is aktívan alkotunk.



  

 

6.-7.-8. hét

Folytatódott szakkörünk izgalmas és mozgalmas mindennapi munkája: nyílt nap alkalmával mutathattuk be eszközparkunk robotjait és a vándorrobotokat az érdeklődő diákoknak, óvodásoknak és szüleiknek. Épült robot nyuszi is, aki tojást csent az asztalról. Izgalmas figurákat készítettek az óvodások. A Lego pályát birtokba vették a diákok által megépített robotok. Témahéten ismerkedtünk és programoztunk különböző játékos programozó felületeken. Ízelítő képösszeállításunk mellékelve.

 
 

 

4. és 5. hét

Ahogy  említettük, újságíró is ellátogatott megtekinteni kicsiny szakkörünk munkáját. Az elmúlt hetek szomorú eseményeire emlékezve elgondolkodtunk azon, hogy tudnánk robotokkal segíteni a katasztrófa helyzetekben, például a mentési munkálatokban Törökországban, ha minden módunk és lehetőségünk meglenne rá. Így építettünk rendőrautót és szállító járműveket, LED-es kijelző felületet a munkálatok segítésére, de elkészült a mentő kutyusok tiszteletére egy robot kutyus is. 

Cikk szakkörünk munkájáról: feol

Videó riport: feol

 
     
   

2. és 3. hét



    
  

Új robotunk 2 - Mini

Hivatalos oldal linkje>>>



Mini és mi

Mini egy játékos "labda", fény és hang- programozás és távirányítás együttese. Billentyűzetről történő vezérlése igazi kihívás (programozása méginkább)

Új robotunk- Indi

Hivatalos oldal linkje>>>

Indi és mi

A digitális kultúra tantárgy keretein belül mindenki megismerkedik a programozás alapjaival. Iskolánk legkedveltebb robotja Indi lett, hisz könnyedén kezelhető és az akkumulátora miatt még környezetbarát is.

   


3. Robotika tábor

Téma: 3D nyomtatás, VR szemüveg használata, animáció készítés és EV3 programozás

Programozd a jövőd!/ szakkör

Ízelítő a vendég robotokkal végzett munkáról. Téma: okosváros. A pályázaton használatra kölcsönkapott robot: Lego Spike és micro:bit

IT Turnébusz

Programozd a jövőd! szakkör

Ismét egy nyertes pályázat-a Programozd a jövőd! szakköri foglalkozások támogatása keretében 10 vidéki iskola száma nyílt lehetőség technikai újdonságok kipróbálására. Általános és középiskolák versengtek érte. Bene-Szabados Veronika tanárnő pályázata ismét eredményesnek bizonyult -az egyik támogatott iskola mi lettünk

A pályázat elérése >>>

index cikke a pályázatról >>

Programozd a jövőd! hivatalos oldala >>

CodeWeek 2021. október

Az idei tanévben részt vettünk a codeweek eseménysorozatán: a helyi DJP pont támogatásával bemutatót tartottunk a helyi művelődési központben és Csákváron, a Floriana Könyvtárban, de nyílt foglalkozásokon kódoltunk, programoztunk és robotot építettünk, AR technológiával ismerkedtünk, a kiterjesztett valóság segítségével érdekel könyvekkel ismerkedtünk, kódoló színezőt használtunk.

Szeptember utolsó napjaiban érkezett a felkérés a bemutatókra, amiken nagy örömmel vettünk részt a megújuló robotika csapattal. Az előző tanév végén elköszöntünk első robotépítő és programozó szakkörös társainktól s helyettük sorbaálltak a 7. évfolyamba lépő  volt iskolatársaik. Lelkes készülődést a robot építés és a programozási alapokkal történő ismerkedés jellemezte. A DJP pontok lehetőséget jelentenek a bemutatkozásra, másokkal való kapcsolatok kiépítésére, a járványügyi helyzetek figyelembe vétele mellett tudásunk, eszközeink és eredményeink bemutatására.

Nyílt foglalkozásainkon iskolánk tanulói számára kipróbálási lehetőség nyílt a programozási alapokba: scratheltünk, EV3 programozásával ismerkedtünk, padlórobot számára készített pályán oldottunk meg feladatokat, kódoló szinezőt használtunk. 

A csákvári könyvtárban készült fényképeink megtekinthetők a következő facebook oldalon: Floriana Könyvtár, Csákvár

Kódolás hetéről készült összeállítás hamarosan elérhető: 

Köszönjük a támogatást iskolánk vezetésének, a helyi DJP pont- Művelődési Központ és Községi Könyvtárnak, a csákvári Floriana Könyvtárnak.


Hírek

Kedves Olvasó!

A pályázatról megjelent hivatalos tájékoztató illetve a pályázat kiíró weblapjának elérhetősége:

                                                                  ITM tájékoztató>>

Faliújságra kihelyezett értesítő:           értesítő plakát>>

2019.május 20. megérkezett iskolánkba a robot.

2019. május 27. Robika, a robotka ellátogat a tanítási órákra bemutatkozni kicsiknek, nagyoknak.  

2019. június Mobil robotok az oktatásban továbbképzésen vesz részt Fehérváron Regenhart Ágnes tanítónő és Bene-Szabados Veronika matematika-fizika tanár, könyvtáros.

2019. szeptember - 22 fő részvételével 3 csoportban elindult a robotika szakkör

2019. november 18-29 3D nyomtató Vértesbogláron LEGO robot bemutatóval a Kultúrházban

2019. november 20. Digitális Élménybusz és LEGO robot bemutató a helyi Kultúrházban

2019. november Bemutató az SZC- Vajda János Gimnáziumában , majd részvétel a Telekom Digitális Meetingjén, Budapesten

2020. január megérkezett az új versenykiírás új feladatokkal

2020. március megérkezett az új tanév új versenypályája

2020. április: a kialakult vészhelyzet miatt a WRO regionális döntő elmarad, októberben lesz nemzeti döntő 

2020 július: megrendezésre került első programozó táborunk a szakkörösök egy részének jelenlétével a helyi DJP pont és az önkormányzat támogatásával. Képgalériánk a facebookon érhető el. 

Facebook képgaléria a táborról


        flickr képgaléria a táborról

2020 december- Részt vettünk az EDU Robotics Cup versenyen- csapattagok: Nágl Botond, Glaszhütter Adrián és Polyák Imre Levente

2020 december- cikk jelent meg a helyi újságban a nyári táborról

2021 június 28-30. 2. Programozó tábor

2021. Codeweek- péntekenként nyílt foglalkozások és bemutatók a szakkörön, bemutató a helyi közösségi házban és a csákvári Floriana Könyvtárban.   Floriana Könyvtár, Csákvár

2022 április IT Turnébusz, Programozd a jövőd!/ szakkör pályázat által biztosított robotok és micro:bitek megérkezése.

2022. május: Ismét cikkek megjelenése a suliújságban

Ajánlott oldalak érdeklődőknek:

EV3 blokkok>>

Virtuális programozás>>